Friss hír: Kutatás igazolta a D-vitamin hatékonyságát a Covid-19-el szemben!

covid-d-vitamin

Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a D-vitamin ellátottság kiemelt szerepével a COVID-19 okozta fertőzéssel kapcsolatban.

A cikket itt olvashatjátok

A „The Journal of Steroid Biochemistry and Molecular Biology” című szaklap 2020 októberi számában publikált kutatás eredményei szerint a nagy dózisú D-vitamin terápia, meglehetősen hatékonyan csökkentette a COVID-19 szövődményeinek kockázatát.

A vizsgálat során COVID-19 fertőzött betegek egyik csoportja, a protokoll szerinti terápia mellett az első napon 0,532 mg D-vitamin kiegészítést kaptak (kalcifediol formájában), majd a 3., 7. napon és ezt követően hetente ennek a dózisnak a felét.

A vizsgálat eredményei szerint a D-vitamin kiegészítés mellett az alanyok 2%-a szorult intenzív osztályon történő ellátásra, elhalálozás ebben a csoportban nem volt. Míg a D-vitamin kiegészítést nem kapó csoport 50%-a intenzív ellátásra szorult és 2 elhalálozás történt.

Megelőzési céllal legalább az Orvosi Hetilapban megjelent „Hazai konszenzus a D-vitamin szerepéről a betegségek megelőzésében és kezelésében” című állásfoglalásban az ajánlott mennyiséget fogyasszuk el:

korcsoport

egy napra javasolt dózis

gyermekek (6 év felett)

600 – 1000 NE

serdülő

800 – 1000 NE

felnőttek

1500 – 2000 NE

elhízott felnőttek

3000 – 4000 NE

terhes nők

1500 – 2000 NE

Az elégtelen D-vitamin ellátottság rendezésére pedig a US Endocrine Society Clinical Practice Guideline (Egyesült Államokbeli Endokrin Társaság Klinikai Gyakorlati Útmutatója) a következőket javasolja:

 „Minden D-vitamin hiányban szenvedő felnőtt számára heti egyszer 50.000 IU D2 vagy D3 vitamin bevitelét javasoljuk 8 hétig, vagy azzal ekvivalens napi 6000 IU-t, annak érdekében, hogy a plazma 25-hidroxi-D-vitamin szintje elérje a 30 ng/ml szintet, melyet napi 1500–2000 IU fenntartó dózis kövessen.”

A D-vitamin kiegészítés mellett ügyeljünk arra, hogy a pozitív egészségügyi hatásokhoz alapvető jelentőségű a magnézium, K-vitamin és A-vitamin ellátottság is.

 

Forrás ▼